Bemutatkozás

Szeretettel köszöntök minden olvasót, vendéget a weblapomon. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Timár Veronika vagyok, számlaképes sorselemző-természetgyógyász.
Másfél évtizede fordultam a transzcendens világ felé. Számtalan területét megismertem elméletben és gyakorlatban egyaránt. A hozzám fordulóknak mind ezoterikus tudásommal, mind különleges képességeimmel segítséget tudok nyújtani.
A jövő ezer szálon fut, ennek megismerésében nyújtok segitséget személyes konzultáció alkalmával bárkinek, aki útja során segitségre szorul. Arc- és tenyérelemzéssel, majd a kártyák kirakásával, látóképességemmel alaposan elemezhetünk minden helyzetet, kapcsolati rendszert az adott személy életében. Próbálom az embereket arra rávezetni, ne mások kárából tanuljanak, tudatosan alakítsák az életüket, merjék felvállalni döntéseiket.
Az EMBER-t segítem, azt, aki minden szempontból egész szeretne lenni, harmóniában élni önmagával, környezetével az élet minden területén. Segítem Őt, támogatom tudásommal, képességeimmel az úton bármikor, amikor rászorul. Minden felismerés, akár külső, akár belső forrásból származik, megváltoztathatja, illetve hatást fejthet ki az egyén kapcsolati rendszerére, egészségére egyaránt. Ebből következik: a sorsunkat az adott keretek között mi magunk alakitjuk.
Az ezotéria az életem, ezzel együtt lélegzem, de racionális gondolkodású ember lévén mindig a realitások talaján tudok segíteni másoknak.
Sokan elítélik az ezotériát, hiszen nem is tudják, hogy AZ egy szemléletmódot takar, egy tudatosabb életet, olyan életet, ami a történésekben a kozmikus összefüggéseket keresi és találja meg, s végső soron az igazi kérdése: Mi végre vagyunk is a Földön? Mit kell megélnem, és miért? Mi segít, mi gátol? S a végső kérdés: Mit tegyek?
A tudatosan élő ember tudja, vannak fix fordulópontok az életében, amiket meg KELL élnie és vannak variábilis történetek próbatételekkel és lehetőségekkel teletűzdelve. Az életet az ember élheti tudatosan, vagy ösztönösen, egy a lényeg, a fejlődés maga. Ha az ember jó önismerettel rendelkezik, s valóban irányítani is akarja a sorsát, nem bábként csapódni jobbra-balra, tudnia kell felismeri sorsfeladatait, amik érinthetik és érintik is az élet minden területét, periódikusan váltakozva – párkapcsolatot, munkát, családi-, egyéb kapcsolatokat, szerelmeket. Minden szituációban érdemes elgondolkodni, mire tanít a felmerülő gondok, feladatok által az élet.
Ebben hatalmas segítség lehet egy személyes konzultáció.

Örülök, ha megtisztel bizalmával, s problémáival engem keres fel, megköszönöm, ha másoknak is ajánlja szolgáltatásaimat.

Néhány ismerősöm hiányolja a “média-szerepléseim” felsorolását. Igaz, én ettől nem érzem magam se többnek, se jobbnak, de arra büszke vagyok, hogy az ezotériáról, s azon belül több témáról is kikérték a véleményemet több fórumon is ellenszolgáltatás nélkül :o). Csak felsorolásszerűen: RTL – több adás /pl. Reggeli/, Echo-TV, Vitál-TV, Budapest TV, legújabban FEM3 Joshi Barattal, Blikk, és egyéb más újságok. A Galéria menüpont alatt Joshival és Edinával történt beszélgetéseimet megtalálják.
Bejelentkezés: +36204230387-es telefonszámon. Hétvégén és ünnepnap is hívhatnak.
E-mail: timarvera@gmail.com

HAVI KEDVEZMÉNY: az adott hónap névnaposainak jelentős kedvezmény a sorselemzés árából!

Közösségi oldalakon is megtalálnak: a facebook-on Timár Veronika néven.